🎉 BSZ Soma, Fazék! 🍰

Haragszik a pusztabíró

Haragszik a pusztabíró, becsületem bántja:
M’ért járok az udvarába, a szememre hányja.
Nem járok én csikót lopni, Isten, ember látja!
M’ért is van a csongorádi bíró úrnak kökényszemű lánya?

Én vagyok a csongorádi gulyás

Én vagyok a csongorádi gulyás,
Én őrzöm a csongorádi gulyát!
Van bojtárom tizenhárom,
Én meg a rózsámat várom, csuhajja!

Őrmester úr fekete subája

Őrmester úr fekete subája,
Barna kislány húzódik alája.
Mentől jobban húzódik alája,
Annál jobban kilátszik [az egy-kettő-három-négy] a fehér lába szára!

Mindig mondtam, veszedelmes a lány

Mindig mondtam, veszedelmes a lány, reszketni kell tőle,
Ha oly szelíd, mint a kezes bárány, tigris lesz belőle.
Isten tudja csak annak az okát, ha asszony lesz, kimutatja fogát,
Nem házasodom meg!

Mindig mondtam, veszedelmes a lány, nékem egy se kéne,
Lopva mégis bele-belenéztem egy kislány szemébe.
Isten tudja csak annak az okát, egyszerre csak nem reszkettem tovább,
Így házasodtam meg!

Kecskebéka felmászott a fűzfára

Kecskebéka felmászott a fűzfára,
Annak is a legmagasabb ágára.
Így se nem jó, úgy se nem jó, sehogyan se volt az jó!
Mindég csak a más asszonya volna jó!

Fehér cica fölmászott a nagy fára,
Annak is a legmagasabb ágára.
Fönt se volt jó, lent se volt jó, sehol se volt nékem jó!
Mindég csak egy más asszonynál volna jó!

Az egri ménes mind szürke (A Lyuk, lyuk, lyuk induló 1. nótája)

Az egri ménes mind szürke,
Az egri kislány mind büszke.
Ha büszke, büszke, van neki mire,
Az egri ménes mind szürke.

Az egri ménes mind tarka,
Az egri kislány mind csalfa.
Ha csalfa, csalfa, a lelke rajta,
Az egri ménes mind tarka.

Repül a szán (A Lyuk, lyuk, lyuk induló 2. nótája)

Repül a szán, búsul a lány,
Fut a fakó, sír a Kató.
A szeretője megy esküvőre,
Lekenyerezte a bírót.
Lányok, lányok ha volna eszetek,
Hej, nem fájna annyit a szívetek,
Mért ne volna csalóka a legény?
Mikor a lány oly könnyen lépre mén.

Azt hallottam, picike babám (A Losonczi induló 1. nótája)

Azt hallottam, picike babám,
hogy te engem nem szerettél soha igazán!
Pedig én tégedet nagyon szeretlek,
gyere vissza, gyógyítsd meg a fájó szívemet!

Azt hallottam, el akarsz menni,
új szeretőt, jobb szeretőt akarsz keresni.
Ne menj el, maradj itt, picike babám,
mert tégedet nem szeret így senki igazán.

Lányok, lányok a faluba' (A Szamosmenti induló 1. nótája)

Lányok, lányok, lányok a faluba’, falu végén szépen szól a muzsika!
Lányok, lányok, lányok a faluba’, falu végén szépen szól a muzsika!
Addig iszom, mulatok, míg csak be nem rukkolok,
Ha elvisznek katonának, megsiratnak engemet a leányok!

Jó estét kívánok

Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok!
Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok!
Jöttek, láttak, győztek, sok kislányt megfőztek,
Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok!

Jó reggelt kívánok, elmentek a fehérvári huszárok!
Jó reggelt kívánok, elmentek a fehérvári huszárok!
Erre, arra jártak, selyemágyban háltak,
Jó reggelt kívánok, elmentek a fehérvári huszárok!

Vásárhelyi hírës promënádon

Vásárhelyi hírës promënádon,
A rózsámat minden este várom.
Minden este várom, két karomba zárom
[A] vásárhelyi hírës promënádon.

Mért is van hát kék szëm a világon,
Ha a rózsám nem lëhet a párom?
Nem lëhet a párom, mégis mindég várom,
[A] vásárhelyi hírës promënádon.

Minek a szőke énnékem

Minek a szőke énnékem, mikor a barnát szeretem,
Neki a földön párja nincs, de még a mennyországban sincs.
Eszem a szemed mindenit, ne nézz reám, mert megvakít,
Ha pici szádat csókolom, az égbe szállok angyalom!

Hogyha nékem sok pénzem lesz

Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre.
Úgy elszállok, mint a fecske, magasra a levegőbe!
Amerre én járok, bámul a világ, irigylik a sok pénzt, amit költök rád,
[De] én a sok pénzt nem sajnálom, csak te légy a kicsi párom!

Utcára nyílik a kocsmaajtó

Utcára nyílik a kocsmaajtó,
Kihallatszik belőle a szép muzsikaszó,
Sört ide, bort ide, te szép barna lány,
Hadd mulatom ki magam igazán!

Mához egy hétre már nem leszek itt,
Elvisz a gyorsvonat engemet is.
Gyorsvonat, sebes vonat valahol megáll, ha megáll,
Lendül a jobb kezem: szervusz, babám!

Szeretni, szeretni szerettelek,
Feleségül elvenni sose mertelek,
Menyasszonyi fátyol a fejedre kerül, ha kerül,
Szívem a bánatba belemerül.

Jegenyefán fészket rak a csóka

Jegenyefán fészket rak a csóka,
Barna kislány tanított a csókra.
Tüzes csókját jaj, de sokszor vissza-vissza kérte,
A szívemet, a lelkemet adtam neki oda érte!

Adtam csókot, Isten tudja, hányat,
Csókolom a csókra termett szádat!
De mivel hogy széjjelszakadt szerelmünknek lánca,
Hét faluban nincsen olyan kovács, aki összekalapálja!

🚰 Isztok rendesen? 🎻

Zöld erdőben de magas

Zöld erdőben de magas, zöld erdőben de magas a juharfa,
Kicsi madár a fészkét, kicsi madár a fészkét odarakja.
Az erdei madárnak is van párja,
Csak én magam egyedül, csak én magam egyedül vagyok árva!

Rózsa, rózsa, rózsafa; rózsa, rózsa, tearózsa levele,
Nem beszéltem, sejehaj, nem beszéltem a rózsámmal az este.
Zsebkendőm is nála van a zsebébe’,
Visszahozza, sejehaj, visszahozza, ha akarja, az este.

Hull az eső, nagy a sár

Hull az eső, nagy a sár, az én rózsám hazavár, hazavár.
Még a szëme is nevet, ha meglát engëmet, engëmet.
Csókot is ád izibe, de nëm érëm eggyel be,
na még egyet, kisangyalom, cserébe!
Így cseréljük reggëlig, reggëltől meg estélig egy végbe.

Hull az eső mëg a hó, csókolózni csuda jó, csuda jó!
Bolond, aki nem teszi, kivált, hogyha szerëti, de szerëti.
Mert a csókból sose sok, tanítják az okosok,
igaz is, mert csókért csók jár cserébe!
Ezért, aki szerëti, kivált, hogyha teheti, hát cserélje!

Vas megyei csárdás

Az én rózsám, kedves rózsám, Vas megyének legszebb lyánya,
Nincsen néki, nem lesz néki se pénze, se hozománya.
De amikor belenéz a szemembe, valami úgy muzsikál a szívembe’!
Én sem bánom, ő sem bánja, úgyis én leszek a párja!

Az én rózsám, kedves rózsám, Jánosháza legszebb lyánya,
Nincsen néki, nem lesz néki se tanyája, se portája.
Egy-két csókot szégyell tőlem kívánni, ha csókol, a végét nehéz kivárni!
Én sem bánom, ő sem bánja, úgyis én leszek a párja!

Zöld a petrezselyem

Zöld a petrezselyem, kész a veszedelem, hogyha rám néz a galambom.
Jaj, a huncut szeme, és hogy játszik vele, meg kell tőle zavarodnom!
Eddig ellenálltam, nem bírom tovább, jaj, de megszerettem huncut mosolyát!
Zöld a petrezselyem, kész a veszedelem, hogyha rám néz a galambom!

Zöld a petrezselyem, bánt a nagy szerelem, jól tudom már, mi a sorsom.
Lesz nagy sokadalom, fényes lakodalom, hogyha rá az igent mondom.
Szép a legényélet, de most feladom, szervusz, gyöngy életem, megházasodom!
Mindegy, egye fene, más se pusztult bele, nékem is csak meg kell szoknom!

Felszállott a vadgalamb

Felszállott a vadgalamb a nyárfa tetejére,
Úgy érzem, hogy a szívemnek új szerető kéne!
Új szerető, ki nem csalfa, sosem kacsint másra,
Aki reggel, délben, este a csókomat várja.

Azt mondta a vadgalamb, hogy ily szerető ritka,
Merre lakik, hol találom, nékem meg is mondta.
Kék nefelejcs mutat utat addig a kis házig,
De csak igaz szívszerelem juthat el odáig.

Házasodom nemsokára, édesanyám

Házasodom nemsokára, édesanyám, ez lesz a jó nékem!
Szeretem én azt a kislányt, édesanyám, ő is szeret, érzem!
Ez a világ rendje, sora, ezt kell tenni, nem vagyunk már gyerekek, hát el kell menni!
Házasodom nemsokára, édesanyám, így kell ennek lenni!

Nagymama lesz nemsokára, édesanyám, mert az idő nem vár!
Ringatja az unokáját, édesanyám, csillog a kis szempár!
Örömét és reménységét benne látja, ő lesz minden szeme fénye, boldogsága!
Népes lesz a mi családunk, édesanyám, büszke lesz majd rája!

Zöldre van a rácsos kapum festve

Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapum festve,
Várom a rózsámat minden este.
Tegnap este nem győztem rá várni,
Be kellett a, be kellett a rácsos kaput zárni!

Bezárhatod, bezárhatod rácsos kiskapudat,
Nem járom én többé udvarodat,
Vethetsz most már szegfűt, majorannát,
Nem taposom, nem taposom többé a virágát.

Lakodalom van a mi utcánkba'

Lakodalom van a mi utcánkba’,
Férjhez megy a falu legszebb lánya.
Hivatalos vagyok oda én is,
Nem mennék el, ha százszor üzennék is!

Vége van már a lakodalomnak,
Nagy bánata van a menyasszonynak.
Forgatja a karikagyűrűjét,
Siratja a régi szeretőjét.

Lőre, lőre

Lőre, lőre, cudar lőre, de savanyú lőre,
Vesztél volna, vesztél volna a’ homokos földbe!
Húzzátok, cigányok, estétől reggelig,
A sörtől, a bortól, a széplánycsóktól bánatom elmúlik!

Ha bemegyek, ha bemegyek a Két-Szabó Pincébe,
Hosszúlépést, hosszúlépést mindenki’ elébe!
Húzzátok, cigányok, estétől reggelig,
A sörtől, a bortól, a széplánycsóktól a bánatom elmúlik!

Vörösbort ittam az este

Vörösbort ittam az este,
angyalom, ragyogó csillagom!
Most is részeg vagyok tőle,
angyalom, ragyogó csillagom!
A lábamon alig-alig állok, mégis szeretnek a lányok,
angyalom, ragyogó csillagom!

Három huszár a csárdába’,
ragyogó csillagom, galambom!
Vörösbort iszik bújába’,
ragyogó csillagom, galambom!
Teli pohár a kezébe’, szeretője az ölébe’,
ragyogó csillagom, galambom!

Azt mondják, hogy beteg vagyok,
ragyogó csillagom, galambom!
Mint az égő gyertya fogyok,
ragyogó csillagom, galambom!
Beteg az én szívem tája, te vagy annak patikája,
ragyogó csillagom, galambom!

Nyisd ki, babám, az ajtód (A Szamosmenti induló 2. nótája)

Nyisd ki, babám, az ajtód! Nem nyitom, mert meghallják a szomszédok!
Nyisd ki, babám, az ajtód! Nem nyitom, mert meghallják a szomszédok!
Ha meghallják, meghallják, úgyis tudja már a világ,
Hogy én téged szeretlek, hogy én téged feleségül elveszlek!

Száz forintnak ötven a fele

Száz forintnak ötven a fele,
Egye meg a fészkes fekete fene!
Nem lehet az ember fából,
Ki kell rúgni a hámfából!

Még azt mondják, részeges vagyok,
Pedig csak a jó bort szeretem nagyon.
Megverem a csizmám szárát,
Csókolom a babám száját.

Bakkecskének nagy szakálla van,
Az én anyósomnak nagy pofája van.
Rusnya állat mind a kettő,
Verje meg a jeges eső!

Fáj a szívem

Fáj a szívem, jaj de nagyon beteg, orvoshoz én vele úgyse megyek,
kibírom én, akárhogy is fáj!
Fáj a szívem, jaj de nagyon beteg, orvoshoz én vele úgyse megyek,
kibírom én, akárhogy is fáj!
Egy csók után úgy ég a szám, gyere, babám, simulj hozzám,
nem bánom én, akárhogy is fáj az én szívem!
Fáj a szívem, jaj de nagyon beteg, orvoshoz én vele úgyse megyek,
kibírom én, akárhogy is fáj!

Eger városa, papok városa

Eger városa, papok városa,
Csuhások járnak fapapucsba’,
Csuhások járnak in-nomine-pátrisz,
Reverenda alatt pálinkát visz.

Nem vagyok én barát, szeretem a piát,
Odaadom érte a reverendát!
Odaadom érte a csatos imakönyvet,
Ölelem és csókolom a szeretőmet!

Délibábos Hortobágyon

Délibábos Hortobágyon egy kis kurta kocsma van,
Én a jó bort úgy imádom, attól érzem jól magam!
Kereshet engem a családom, sohasem ér véget a dínomdánom,
Délibábos Hortobágyon Péter-Pálig húzatom!

Lenn a délibábos Hortobágyon

Lenn a délibábos Hortobágyon,
Megakadt a szemem egy szőke lányon.
Hullámzott a göndör haja a sötétbe’,
Mikor belenéztem a szemébe.

El is mentem hozzá, meg is kértem:
Legyen az én drága feleségem.
Boldogságom, tudom, nála megtalálom,
Lenn a délibábos Hortobágyon!

👺 „Az italtól megszomjaztam csudára” 🐵

Sárga a csikó

Sárga a csikó, sárga a nyereg rajta,
Most akartam hozzád menni rajta!
Most akartam véled beszélgetni,
Itt van az idő, el kell masírozni!

Lányok a legényt jól megbecsüljétek,
Ha részeg is, hazavezessétek,
Fektessétek a zöld paplanos ágyba,
Nyomjatok csókot a részeg pofájára!

Ejj, anyám, anyám, kedves édesanyám,
De szomorú vasárnap délután!
Házunk előtt szépen muzsikálnak,
Engemet pedig visznek katonának.

Vékony héja van a piros almának

Vékony héja, vékony héja van a piros almának.
Szép szeretője, szép szeretője van a magyar huszárnak!
Szép szeretője, de vékony karcsú a dereka, dereka
Jobb válláról a bal vállára, bal válláról a jobb vállára
sej, haj, göndörödik a haja, de a haja!

Sej, haj, katona se lettem volna

Sej, haj, katona se lettem volna so’ha,
Ha az apám bíró nem lett volna!
Háromszor is fölírt a császárnak:
„Sej, haj, vigyék el a fiamat, [a nagykalapú gyereket,] a Jóskát katonának!”

Sej, haj, elvitték a fiamat, [a nagykalapú gyereket,] a Jóskát katonának,
Fényes szuronyt választott magának!
Fényes szurony, rózsafa a nyele,
Sej, haj, szeretője nevét véste bele.

Ez a vonat most van indulóba'

Ez a vonat most van indulóba’,
Az eleje fel van virágozva.
A belseje sárgára, leszerelő öreg bakák számára,
Mennek haza végleges szabadságra.

Bé van az én zubbonyzsebem varrva.
Barna kislány, mit keresel abba’?
Benne van a zsoldkönyvem, meg a leszerelő civil levelem,
Már ezután barna kislány a kedvesem.

Százados úr, sejehaj

Százados úr, sejehaj, százados úr ha felül a lovára,
Visszatekint, sejehaj, visszatekint az elfáradt bakára.
Ugye, fiú, szép élet a katonaélet?
Csak az a baj, sejehaj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet.

Diófából, sejehaj, diófából nem csinálnak koporsót,
A bakának, sejehaj, a bakának nem írnak búcsúztatót.
Ágyúgolyó lesz annak a búcsúztatója!
Barna kislány, sejehaj, barna kislány lesz a megsiratója.

Sej, haj, minek a hollónak... (Kiskunhalasi hallgató és csárdás)

Sej, haj, minek a hollónak ez a hosszú nyár.
Egy sem legény, ki a lánhó’­ el nem jár.
Lám, én csak egy szép menyecskéhez járok,
Sej, haj, megesik, hogy néha, néha ott hálok.

Sej, haj, ne feküdj a szénaboglya tövébe,
Körül van az rózsafával ültetve.
Könnyebb volna száz rózsafát kivágni,
Sej, haj, mint tetőled, kisangyalom, elválni!

Sej, haj, ha vasárnapig nem találok szeretőt,
Felszántatom a miskolci temetőt!
Magamat is belévetem virágnak,
Sej, haj, aki szeret, majd leszakít magának.

Ledőlött, ledőlött

Ledőlött, ledőlött a szénaboglya teteje,
Gólyamadár sej, haj, fészket rakott belőle.
Gólyamadár sej, haj, vígan kelepel a háztetőn,
Elhagyott, elhagyott engemet a szeretőm!

Káposzta, káposzta, téli-nyári káposzta,
Édesanyám háza nálam nélkül de árva.
Az van a káposzta kacskaringós levelére ráírva:
Érted vagyok, rózsám, három évig katona!

Túl a Tiszán faragnak az ácsok

Túl a Tiszán faragnak az ácsok,
Ide hallik a kopácsolások.
Eridj, lányom, kérdezd meg az ácsot,
Ad-e csókért egy kosár forgácsot!

Verje meg az Isten azt az ácsot,
Méregdrágán méri a forgácsot!
Kilenc csókot adtam neki érte,
A tizediket ráadásul kérte.

Sárgadinnye levele

Sárgadinnye levele, kiszáradt a gyökere a nyáron.
Meglásd, kislány, megbánod, hogy ha nem én leszek a párod!
Úgy elfelejtelek, soha rád se nézek, még csak meg sem ismerlek!
Jöhetsz aztán sírva, könyöröghetsz ríva, rád se hederítek!

Szeretőt keresek (A Sólyommadár induló nótája)

Szeretőt keresek, szeretőt keresek, vígan élek én is!
Nem bánom a világ, nem bánom a falu akármit beszél is!
Tíz szeretőm legyen, egy nem elég nekem, minden ujjamra jusson!
Barna legény vagyok, szeretőt tarthatok, van is hozzá jussom!

Sírhat az a legény, sírhat az a legény, kinek nincsen párja,
Aki minden este, aki minden este a kapuban várja!
De én nevethetek, tizet hitegetek, de csak egyet szeretek!
Egy szép barna leány, egy szép barna leány szeretője leszek!

Befogom a lovam

Befogom a lovam, befogom a lovam zöldre festett kis kocsimba,
Elviszem a búzám, elviszem a búzám budapesti gőzmalomba.
Megkérem a lisztes molnárt, őrölje meg a búzámat,
Így is más öleli, úgy is más öleli az én kedves galambomat.

Csingilingi csárda, csingilingi csárda fehérre van bemeszelve.
Oda jár a legény, oda jár a leány mulatozni minden este.
Minden lánynak van babája, vele mulat a csárdába’,
Sej csak énmagam, sej csak énmagam hervadok a kaszárnyába’.

Nem loptam én életembe' („Kóka-nóta”)

Nem loptam én életembe’,
Csak egy csikót Debrecenbe’,
Mégis rámverték a vasat,
Babám szíve majd meghasad!

A bihari hármas határ,
Ott leszek én híres betyár,
Viselem a betyár nevet,
mert a babám már nem szeret!

Kis kút, kerekes kút

Kis kút, kerekes kút van az udvarunkban,
De szép barna kislány van a szomszédunkban.
Csalfa szemeimet rá sem merem vetni,
Fiatal az édesanyja, azt is kell szeretni!

Ennek a szép barna lánynak dombon van a háza,
Sudár jegenyefa van az udvarába’.
Sudár jegenyefa, földre hajlik az ága,
Ennek a szép barna lánynak én leszek a párja!

Szárnya a madárnak

Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak,
Nincsen párja a cigándi lánynak!
Tele van a, tele van a szája édes csókkal,
Zsebkendője csörgős mogyoróval!

Azért, hogy én szegény legény vagyok,
Barna kislány szeretője vagyok!
Szeret az a, szeret az a barna kislány engem,
Meghalni is kész volna érettem!

Van nekem egy lopótököm

Van nekem egy lopótököm, hosszú szárát belélököm a hordó lyukába!
Mikor teli már a tököm, kihúzom és csurig öntöm a bort a pohárba!
Kortyingatok százat, míg a tök kiszárad!
Aztán újra lyukba lököm a lopótök szárát!

Van énnékem a pincében egymás mellé rakva szépen három hasas hordó!
Míg azokban lityeg-lotyog, a lopótöknek munkát adok, dolgozik is folyton!
Kortyingatok százat, míg a tök kiszárad!
Aztán újra lyukba lököm a lopótök szárát!

👏 Taps, szünet. Iszol. 🍷

Esteledik a faluba'

Esteledik a faluba’, haza kéne menni!
Attól félek, a legények meg akarnak verni.
Ne bántsatok, jó pajtások, nem vagyok az o’ka,
Szeretek egy barna kislányt, nem tehetek róla.

Barna kislány ablakába: jó estét, jó estét!
Szállást kérni jöttem hozzád, ha beeresztenél.
Mindenféle csavargónak szállást nem adhatok,
Nincs itthon az édesanyám, csak egyedül vagyok.

De azér’ a szép szemedér’ téged beeresztlek,
Csipkés szélű nyoszolyára szépen lefektetlek,
Csipkés szélű takaróval szépen betakarlak,
Két karommal átölellek, reggelig csókollak!

Badacsonyi kéknyelűt

Badacsonyi kéknyelűt, finom drága jó nedűt ittam este,
Kilenc rajkó hegedült, egy szép kislány beleült az ölembe!
A húr pattant, a csók csattant, a kéknyelű jókedvünket tetézte,
Három éjjel, három nap, nékem meg a páromnak megérte.

Megittunk mi minden bort, ami Badacsonyban volt a pincékbe’,
Nem öntöttük kupába, se porcelán pohárba, sem iccébe!
Csapról nyeltük a jó nedűt, az italtól megszomjaztunk csudára,
Három hétig oltottuk, egymást addig csókoltuk utána.

Balaton közepe

Balaton közepe náddal van kerítve,
Kerítés tövibe’ száz rózsa ültetve.
Száz rózsa levele ősszel mind lehull a földre,
Szeretőm, a régi, most jutott eszembe.

Ringató Balaton, hozd őt nékem vissza!
Akkor tán kivirul minden tündérrózsa.
Elmennék én érte a kék tó kellős közepébe,
Ahol a Balaton náddal van kerítve.

A bakonyi zöld erdőben születtem

A bakonyi zöld erdőben születtem,
Anyám se volt, mégis felnevelődtem,
Úgy nőttem fel, mint erdőben a rózsa,
Volt szeretőm már tízéves koromba'.

A bakonyi zöld erdőben van egy tó,
Abban úszik három fekete holló,
Három fekete hollónak hat szárnya,
Nem leszek én senkinek a babája!

Csillagok, csillagok

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok,
A szegénylegénynek utat mutassatok!
Mutassatok utat a szegénylegénynek,
Nem találja házát a szeretőjének.

Látod, édesanyám

Látod, édesanyám, kedves édesanyám, mé’rt szültél a világra.
Inkább dobtál volna, inkább dobtál volna a zavaros Tiszába!
Tisza vize vitt volna a jeges Dunába,
Hogy ne lettem volna, bár ne lettem volna senki megunt babája!

Nincsen páros csillag, nincsen páros csillag, mind lehullott a földre.
Nincsen szép szeretőm, nincsen szép szeretőm, mert elhagyott örökre.
Ha elhagyott, ő bánja meg, hagyjon örökre!
Még a síromban is, még a föld alatt is csak ő jár az eszembe'.

Kimegyek a doberdói harctérre

Ki’megyek a doberdói harctérre,
Feltekintek a csillagos nagy égre,
Csillagos ég: merre van a magyar hazám,
Merre sirat engem az édesanyám?

Én Istenem, hol fogok én meghalni,
Hol fog az én piros vérem kifolyni?
Olaszország közepében lesz a sírom,
Édesanyám, arra kérem, ne sírjon.

Azért, hogy én bé vagyok sorozva

Azért, hogy én bé vagyok sorozva,
Ne félj, babám, nem leszek katona!
Ölég nagy a bihari határ, magam leszek benne a betyár!
Mégsem leszek (a) császár katonája!

Hajnalodik, itt van már a reggel,
Indul Horthy a magyar sereggel!
A zászlója piros-fehér-zöld, a hazája drága magyar föld!
Ezt védi a Horthy katonája!

Szőke Tisza haragjában megáradt

Szőke Tisza haragjában megáradt,
Szilaj habja átszakítja a gátat!
Haragszik, mert azt végezték felőle,
Hogy a magyar az oláhnak, a cseláknak adjon jussot belőle!

Tisza vizét magyar könnycsepp táplálja,
Nem is lehet, nem is lesz más gazdája!
Beszélhetnek Párisban, mit akarnak,
De a Tisza minden csöppje mindörökre csak megmarad magyarnak!

Esik az eső, ázik a heveder

E’sik az eső, ázik a’ heveder,
Gyönge lábomat szoríjja a kengyel.
Bársony lekötés húzza a lovamat,
Nehéz karabély nyomja a vállamat.

Megjött a levél fekete pecséttel:
Megjött a muszka százezer emberrel!
Négyszáz ágyúval áll a harc mezején,
Így hát, jó anyám, elmasírozok én.

Jött egy kapitány piros pej paripán,
Kardja megvillan a jobbik oldalán.
Kardja megvillan, az ágyú eldurran,
Szép piros vére a földre kiloccsan.

Sírhat, ríhat már az az édesanya,
Kinek a fiát viszik háborúba.
Kezét vagy lábát golyóval átlövik,
Meg se halt, szegény, mégis eltemetik.

Kedves pajtásom, ha így látsz engemet,
Szállj le lovadról, lőj agyon engemet!
Vagy a szuronyod szegezd a mellemnek,
Ne hagyj sokáig szenvedni engemet!

Csínom Palkó

Csínom Palkó, Csínom Jankó, csontos kalabérom,
Szép selymes lódingom, dali’ pár piszto’lyom!
Nosza, rajta, jó katonák, igyunk egíszséggel,
Menjen táncba ki-ki köztünk az ő jegyesével!

Ne bánkódjék senki köztünk, menjünk az Alföldre,
Megrontatik kezünk által az labanc ereje!
Szabad nékünk, jó katonák, Duna-Tisza közi,
Labancságnak mert nincs sohult ottan semmi közi!

Krasznahorka büszke vára

Krasznahorka büszke vára,
ráborult az éj homálya.
Tornyok ormán az őszi szél,
rég múlt dicsőségről mesél.
Rákóczinak dicső kora,
nem jön vissza többé soha.

Harcosai mind pihennek
bujdosó fejedelemnek.
A toronyból késő este
tárogató nem szól messze.
Olyan kihalt, olyan árva,
Krasznahorka büszke vára.

Maros menti fenyves erdők

Maros menti fenyves erdők aljába,
Oda van a kicsi tanyám csinálva,
Jöjj el hozzám, édes rózsám, nézd meg az én kicsi tanyám
A Maros menti fenyves erdők aljában.

Százados úr búcsúzik a századtól,
Előveszi harci sípját, s beléfúj.
Oly szépen szól harci sípja, a századját visszahívja
A Maros menti fenyves erdők aljában.

Öreg baka búcsúzik a századtól,
Összeszedi szerelvényét, s elindul.
Isten véled, öreg bajtárs, látjuk-e még viszont egymást
A Maros menti fenyves erdők aljában?

🎵 Jávor Pál blokk 😚

Virágvasárnapján

Virágvasárnapján
kísértelek legelőször Boldogasszony útján,
A kezedet fogtam, arcodat csókoltam.
De jó lenne, ha mindég csak újra csókolhatnám
virágvasárnapján!

Virágvasárnapján
kísértem őt utoljára Kálvária útján.
Temetőbe vitték, virággal befödték.
Jaj, Istenem, de jó lenne, ha újra csókolhatnám
virágvasárnapján!

De szeretnék fenyőfaág lenni

De szeretnék, de szeretnék fenyőfaág lenni a nagy erdőben,
Hogy a rózsám, édes rózsám két kezével tüzet rakna belőlem!
Felgyújtanám ezt a betyár világot! Néked adnám mind a nyíló virágot!
De szeretnék, de szeretnék fenyőfaág lenni a nagy erdőben!

De szeretném, de szeretném megcsókolni a meggyszínű kis szádat,
Megölelni, megölelni a hófehér, a bársonyos szép vállad!
Megáldanám ezt az egész világot! Néked adnám mind a nyíló virágot!
De szeretném, de szeretném megcsókolni a meggyszínű kis szádat!

Volt nekem egy fehér szárnyú

Volt nekem egy fehér szárnyú, bóbitás galambom,
vállamra szállt, úgy szólt hozzám turbékoló hangon.
Tenyeremből etetgettem, a szívemen melengettem,
becézgettem, ölelgettem, hiszen úgy szerettem!
Lenne csak egy ilyen kedves, csendes, szelíd párom,
én lennék a legboldogabb ezen a világon!

Nem vagyok én hányaveti, sosem voltam részeg,
amiért én imádkoztam: egy kis galambfészek!
Aranylóca, selyempárna, kicsi asszony csókkal várna,
mindég a nyomomba’ járna: ez a lelkem álma!
Lenne csak egy ilyen kedves, csendes, szelíd párom,
én lennék a legboldogabb ezen a világon!

Eltörött az ezüsthangú tilinkóm

Eltörött az ezüsthangú tilinkóm,
Elvitték a szeretőmet egy hintón.
Akinek se szeretője, se párja,
M’ért született erre a bús világra?

Faraghatok új tilinkót magamnak,
Szeretőm meg akár száz is akadhat!
De a rózsám mást szeret már, nem engem,
Jobb lett volna talán meg sem születnem!

🎼 Hallgatók 😿

Édesanyám, kössön kendőt

Édesanyám, kössön kendőt, selymet a fejére,
Menjen el a legszebb lányhoz a falu végébe,
Mondja meg a legszebb lánynak, hogy el akarom venni,
Kérdezze meg, akar-e a feleségem lenni!

Édes fiam, azt a kislányt verd ki a fejedből,
Nem érdemli, hogy te szeresd szívedből, lelkedből,
A minap is azt üzente, szebb is, jobb is kérte!
Fáj a szívem, édesanyám, majd meghalok érte.

Csak egy kislány

Csak egy kislány van a világon,
Az is az én drága galambom.
A jó Isten, jaj, de nagyon szeretett,
Hogy énnékem adott tégedet.

Szép virág az égő szerelem,
Piros, miként ajkad, édesem,
Ám de olyan mézet nem terem,
Mint pici szád, édes kedvesem.

Domboldalon áll egy öreg nyárfa

Domboldalon áll egy öreg nyárfa,
Nyárfa alatt édesanyám háza.
Édesanyám fehér fejkendőben,
Cipót dagaszt fűzfa tekenőben.

Édesanyám, de messzire mentem,
Gyürkés fehér cipót de rég ettem.
A búzában de rég vágtam rendet,
Azt se tudom, látom-e még kendet.

Erdő szélén nagy a zsivaj, lárma

Erdő szélén nagy a zsivaj, lárma,
Erdő szélén esküszik a cigányvajda lánya.
Táncra perdül, vígan van ott az egész cigány had:
Csak egyedül a menyasszony arcán ül a bánat, arcán ül a bánat.

Szomorú a cigányvajda lánya,
Rejtett könnyét senki más, csak édesanyja látja.
Vigasztalja: felejtsd el azt a fattyút, az égre!
Édesanyám, de a szívem, majd meghasad érte, majd meghasad érte!

Már bíz én azt a rongyost nem bánnám!
Ez rangosabb, ezüst pityke ragyog a dolmányán,
Azt a régit meg se látnánk, semmije sincs néki!
Édesanyám nekem az kell, az a rongyos régi, az a rongyos régi!

Esik eső csendesen

Esik eső csendesen, lepereg az ereszen, az ereszen.
Esik eső csendesen, lepereg az ereszen, az ereszen.
Sár lesz abból, tudom én azt; jön a babám, érzem én azt!
Esik eső csendesen, lepereg az ereszen, az ereszen.

Fenyő, fenyő

Fenyő, fenyő, jaj, de magas fenyő,
miért csillog könny a gyémánt szemeden?
Fenyő, fenyő, jaj, de magas fenyő,
miért zúg a szél ott fenn a hegyeken?
Zúg-búg a szél Késmárk felé,
de az a szél is sírva fúj magyar hazám felé!
Fenyő, fenyő, jaj, de magas fenyő,
miért sír a szél ott fenn a hegyeken?

Kalász, kalász, árva magyar kalász,
miért csillog könny a búzaszemeken?
Kalász, kalász, árva magyar kalász,
miért sír a szél ott fenn a hegyeken?
Gyergyó felől hírt hoz a szél:
hogy árva székely kalászokból panaszos a kenyér!
Kalász, kalász, árva magyar kalász,
azért csillog könny a búzaszemeken!

Galambszívet örököltem

Galambszívet örököltem az édesanyámtól,
A népdalos, nótás kedvet az édesapámtól.
Ők neveltek, tanítottak minden szépre, jóra,
Fehér lelkű kisgalambom szerelemre csókra.

Megbecsülöm édesanyám, apám örökségét,
Szívem mélyén őrizgetem szerelmem hűségét.
Az én édes kicsi párom hasonlít anyámra,
Én pedig a nótás kedvű édes, jó apámra.

Hogyha ír majd, édesanyám

Hogyha ír majd, édesanyám, írjon a falunkról,
Küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról!
Írja meg, hogy az emberek sajnálják-e, hogy el kellett mennem,
Írja meg, hogy magán kívül megsiratott-e valaki engem!

Írja meg, hogy házunk előtt áll-e még a nyárfa,
Írja meg, hogy arrafelé milyen nóta járja!
Él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen?
Mindenkiről írhat, anyám, csak egy lányról sose írjon nékem!

Írok, írok, édes fiam, írok a falunkról.
Küldök egy szál virágot az öreg akácunkról.
Nem él már az öreg cigány, nem járnak a fonóba, mint régen.
Az a kislány, kit szerettél, kinn nyugszik a csendes temetőben.

Messze van a kicsiny falum

Messze van a kicsiny falum, de a tornya mégis ide látszik,
Kis falumnak utcáiban az akácfa éppen most virágzik.
De szeretnék hazamenni, akáclomb közt megpihenni vágyni,
És az esti harangszónál valakire szívdobogva várni.

De szeretnék virágokból valamennyit egy csokorba szedni.
És egy kedves nyári estén barna kislány ablakába tenni.
Könnyeimmel megöntözném, megcsókolnék minden szál virágot.
És azután, úgy mint régen, véled együtt járnám a világot.

Ne szidjatok soha engem

Ne szidjatok soha engem, én a szidást nem érdemlem, nem tudok más lenni.
Mert akinek a szíve fáj, hajnalban is mulatni jár: nem lesz abból semmi.
Szeretem a magyar zenét, az italból sosem elég,
rohanok a végső sötét elmúlás elébe.
Éjszakáról éjszakára azt húzatom a csárdába: „vége van már vége.”

Akkor sirassatok engem, majd amikor a szívemben nem szólnak már a nóták.
Oly kopár lesz, oly kietlen, mint egy sivár őszi kertben a hervadó rózsák.
Hadd menjek én feledőbe, vigyetek a temetőbe,
véssétek egy szürke kőbe ezt a kevés pár sort:
„Élt egyszer egy koldusszegény, dalos ajkú nótás legény, kár volt érte, kár volt.”

Nótás kedvű volt az apám

Nótás kedvű volt az apám, átmulatott sok éjszakát,
Nem sajnálta rá a napot, kettőt-hármat összetoldott.
De még azt is megduplázta, ha az anyám megdorgálta.
Ha a cigány rosszul játszott, a bőgőbe belevágott.

Nótás kedvű édesapám, réges-régen nem dalol már,
A szívemet bánat rágja, egy-egy kedves nótájára.
De mi lett a nóta vége, kint nyugszik a temetőbe’.
Dalos ajkú kis madárka, szállj az apám fejfájára!

Visszajött a kis madárka, friss virággal a szájába’,
Azt dalolta, azt mesélte, apám sírhalmáról tépte.
Odalent a magyar nóta, virágot hajt évek óta,
Mindig friss nő a nyomába, ha felcsendül a nótája.

Szomorú a kis madárka, leszegett már mindkét szárnya,
Nincs új virág apám sírján, nem csendül fel nóta sem már.
Elvették a nótás kedvünk, lassan jobbat alig élünk.
Reméljük, hogy lesz jobb világ, éneklünk még magyar nótát!

Piros rózsák beszélgetnek

Piros rózsák beszélgetnek: bólintgatnak, úgy felelnek egymásnak.
Találgatják: hová jutnak, mely sarkába ennek a nagy világnak?
Szép asszonynak hókeblére, vagy egy gyászos temetésre koszorúba fonják?
Vagy talán az éjszakában, valahol egy kis kocsmában egy szép lányra szórják.

És egy napon útra kelnek, ágaiktól búcsút vesznek a rózsák,
Mert énnékem virág kellett, hát letéptem egy holdas éjen száz rózsát!
Piros rózsák illatával, halkan síró muzsikával, üzenem tenéked:
Szegény vagyok, semmim sincsen, a száz rózsa minden kincsem, add érte a szíved!

Nem zavarom életedet

Nem zavarom életedet, az utadból messze megyek, elbúcsúzom csendben.
Tőled többet mit is várnék, álomkergetővé válnék, sírna csak a lelkem.
Mit ér az a bús szerelem, ami nékem csak gyötrelem, néked pedig rabság?
A te szíved másért dobog, az enyém meg érted zokog, remények elhagyták.

Elmegyek, hogy boldog lehess, más karjában kacagj, nevess: ezt kívánom néked.
Az életed vidám legyen, ne törődj, hogy mi lesz velem, nem halok meg érted…
Elaltatom bús szívemet, tagadja, hogy téged szeret, s álmodjon sok szépet:
Virágos kert közepében, piros rózsa nyílik nékem, s újra tavasz ébred.

Van egy szőke asszony

Van egy szőke asszony, fehér, mint a rózsa.
Annak az asszonynak halálos a csókja.
Miatta nem alszom, züllök minden éjjel,
Mert a boldogságát kegyetlen szeszéllyel én tapostam széjjel!

Bűneimért, tudom, könnyel kell fizetni.
Fizettem, de boldog mégsem tudok lenni.
Nem tudok így élni, megbűnhődtem régen,
Édes szőke asszony, térden állva kérem, bocsásson meg nékem!

A vén cigány

Zöld erdő mélyén, kis patak szélén, párjával él egy öreg cigány.
Vén öregember, nótája nem kell, nem kell a nótája senkinek se már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága, kis galamb vígan turbékol a fán.
Ősz feje kábult, a szíve kitágul, párjához így szól az öreg cigány:
Hol van a hegedűm, párom? Tavasszal minden vidám,
Városba elmegyek máma, én, az öreg cigány.
Egyszer még hadd muzsikáljak szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány.

És a vén ember eltipeg csendben, hóna alatt a kopott hegedű,
Alig bír járni, lábain állni, szívében mégis ott él a derű.
Városba érve, fáradtan lép be, egy csillogó fényes terem ajtaján,
Vére fellobban, a szíve megdobban, s középre tipeg az öreg cigány.
Nagyságos uraim, kérem, nem tudom, ismernek-e még?
Könyörgöm, de sokat húztam valaha, réges-rég.
Egyszer még hadd muzsikáljak szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány.

Csend lett egy percig, így szólt az egyik: jó uraim, ma mulatunk, ugye?
Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót látni szeretném: repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért, kint van az ember, kész a hatás!
Jó öreg párja már halva találja, s beszól az ajtón: urak, jó mulatást.
Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány,
Erdőben alussza álmát, vadgalamb búg a fán.
Öreg, vén anyóka sírját virággal díszíti már,
Vadgalamb sírva dalolja: élt egyszer egy cigány, öreg cigány, a vén cigány.

Várjatok még őszirózsák

Várjatok még őszirózsák, ne mondjatok búcsút a szép nyárnak.
Álmodozó árva szívek szerelemre, boldogságra vágynak!
Énbennem is él egy álom, mindhiába sír a szél felettem.
Nem tudja más, csak én érzem, hogy még most is nyár van a szívemben.

Halkan síró őszi szellő, szeretném, ha hírt hoznál felőle.
Várhatok-e több levelet, egyetlen szót, üzenetet tőle?
Hogyha nem ír, nem is üzen, nem szeret már, elfelejtett engem,
Kinyílhattok őszirózsák, hiába van nyár az én szívemben.

Volt ez rosszabbul is

Volt ez rosszabbu’l is, lesz még jobban is,
Zöldülő vetésben szól még a haris,
Csendül-pendül még a kasza, lesz majd aratás,
Leszünk mi még vígabban is, kenyeres pajtás!

Sokszor lehullott már a mi csillagunk,
Sokszor elsirattak, mégis itt vagyunk!
Megtörik majd most is egyszer ez a rút varázs,
Rossz álom lesz csak az egész, kenyeres pajtás!

Koldus szegénységről, ha mesél a szánk,
Nem hiszi majd nékünk a kis unokánk!
Lesz paripánk, új dolmányunk és nagy áldomás,
Leszünk mi még régi urak, kenyeres pajtás!

Zúg a fenyves a Hargitán (Koós János emlékének)

Zúg a fenyves a Hargitán,
Sírdogál az édesanyám,
Sirat engem, hűtlen fiát,
Akit soha többé nem lát.

Új hazát kellett keresnem,
Mégis földönfutó lettem,
Nincsen hely, hol megpihennék,
Éjjel-nappal fáj sok emlék.

Miért büntetsz, Isten, engem,
Miért kell így megszenvednem,
Nem ártottam s nem vétettem,
Nyugtot mégsem lelt a lelkem.

Gyökértelen sodor a szél,
Szabadságom semmit nem ér,
Visszasírlak, régi hazám,
Zúg a fenyves a Hargitán!

Kiballagok a vasúthoz (László Imre emlékének)

Kiballagok a vasúthoz találkozni véled,
Viszek kéklő nefelejcset, gyöngyvirágot néked.
Jól tudom, hogy elvárhatlak örökkön-örökké,
Az a vonat nem érkezik soha-soha többé.

Elballagok a vasútról, nincs ott mit keresnem,
Megértettem: nem szabadna ily nagyon szeretnem,
De a szegény megvert szívem mégis kitart végig:
Künn marad a legutolsó vonatérkezésig…

Zúg az erdő, zúg a nádas (Solti Károly emlékének)

Zúg az erdő, zúg a nádas, üthetitek a nyomomat!
Utánam a fergeteges fellegekből vihar támad.
Zúg az erdő, zúg a nádas.

Elbújdosom titőletek a fekete éjszakába,
Csak egy piros rózsát teszek a szeretőm ablakába.
Zúg az erdő, zúg a nádas.

Ha elmegyek, nem találtok sem a földön, sem az égen,
Nem hagyok én sehol nyomot, csak a babám bús szívében!
Zúg az erdő, zúg a nádas.