Erdő szélén nagy a zsivaj, lárma,
Erdő szélén esküszik a cigányvajda lánya.
Táncra perdül, vígan van ott az egész cigány had:
Csak egyedül a menyasszony arcán ül a bánat, arcán ül a bánat.
Szomorú a cigányvajda lánya,
Rejtett könnyét senki más, csak édesanyja látja.
Vigasztalja: felejtsd el azt a fattyút, az égre!
Édesanyám, de a szívem, majd meghasad érte, majd meghasad érte!
Már bíz én azt a rongyost nem bánnám!
Ez rangosabb, ezüst pityke ragyog a dolmányán,
Azt a régit meg se látnánk, semmije sincs néki!
Édesanyám nekem az kell, az a rongyos régi, az a rongyos régi!