Nótás kedvű volt az apám, átmulatott sok éjszakát,
Nem sajnálta rá a napot, kettőt-hármat összetoldott.
De még azt is megduplázta, ha az anyám megdorgálta.
Ha a cigány rosszul játszott, a bőgőbe belevágott.
Nótás kedvű édesapám, réges-régen nem dalol már,
A szívemet bánat rágja, egy-egy kedves nótájára.
De mi lett a nóta vége, kint nyugszik a temetőbe’.
Dalos ajkú kis madárka, szállj az apám fejfájára!
Visszajött a kis madárka, friss virággal a szájába’,
Azt dalolta, azt mesélte, apám sírhalmáról tépte.
Odalent a magyar nóta, virágot hajt évek óta,
Mindig friss nő a nyomába, ha felcsendül a nótája.
Szomorú a kis madárka, leszegett már mindkét szárnya,
Nincs új virág apám sírján, nem csendül fel nóta sem már.
Elvették a nótás kedvünk, lassan jobbat alig élünk.
Reméljük, hogy lesz jobb világ, éneklünk még magyar nótát!