Piros rózsák beszélgetnek: bólintgatnak, úgy felelnek egymásnak.
Találgatják: hová jutnak, mely sarkába ennek a nagy világnak?
Szép asszonynak hókeblére, vagy egy gyászos temetésre koszorúba fonják?
Vagy talán az éjszakában, valahol egy kis kocsmában egy szép lányra szórják.
És egy napon útra kelnek, ágaiktól búcsút vesznek a rózsák,
Mert énnékem virág kellett, hát letéptem egy holdas éjen száz rózsát!
Piros rózsák illatával, halkan síró muzsikával, üzenem tenéked:
Szegény vagyok, semmim sincsen, a száz rózsa minden kincsem, add érte a szíved!